2015-02-01

Zöldesítsünk - Növények a lakásban 1.



Új, zöld sorozat jelentkezik heti rendszerességgel. Elindításának apropója kettős, egyrészt ideje volt folytatni az egykor népszerű kerti posztokat, kibővítve a beltéri munkálkodással. Másrészt a lakás felvirágoztatása totál időszerű az év ezen szakaszában. A január végénél nyomasztóbb időszakot nehéz találni, szobanövények, virágok telepítésével talán összeáll bennünk egy kis időre a világbéke.

Személyes motivációmat a hétéves fiam szolgáltatta pár hete, amikor közölte, hogy szerinte kevés a zöld növény a lakásban, és ezen sürgősen változtatnunk kellene. Tök igaza van, jelen pillanatban csak zamioculcas-ok és orchideák érhetők tetten itt-ott, mivel ezek a példányok alkalmazkodtak kellőképp sikeresen a locsolási technikánkhoz. Hihetetlen túlélők. Bízva a fejlődésben (mind a növény, mind a magunk részéről) a beszerzési listánk élére a gyönyörű, óriás-levelű "Ficus lyrata", vagyis a lantlevelű fikusz került (esküszöm nem azért, amit szakértőnk lentebb az első sorban ír.. :)). Olyan növényre vágyunk, ami önmagában fókuszpont tud lenni, ami nem kitölti a maradék helyeket, hanem betölti a teret, és ha kell, hát miatta tologatjuk majd odébb a bútorokat.

Azt gondoltam, a legnagyobb segítség nekem is, nektek is az lenne, ha egy szakembertől kapnánk velős, pontos tanácsokat a beltéri (majd egy kellő, tavaszi pillanatban a kültéri) zöldesítéssel kapcsolatban. Remélem, ti is örömmel olvassátok ezentúl Horváth Gyöngyvér, tájépítészmérnök sorait!



A lantlevelű fikusz a nagy termetű fikuszok közül a legkevésbé igényes, és a legmutatósabb. Legjobb, ha egymagában, szoliterként helyezzük el egy nagy, nyitott térben. Ekkor érvényesülnek legjobban hegedűre emlékeztető levelei, amelyek fénylőek, haragoszöldek és húsosak. Különösen alkalmas fajta a hidrokultúrában való tartásra. 


Az átlagos meleget kedveli, télen 16 °C-nál ne legyen hűvösebb. Közvetlen napra ne tegyük, szűrt fényt igényel, inkább félárnyékos vagy világos helyet keressünk neki. Mérsékelten öntözzük szobahőmérsékletű vízzel. Hagyjuk a földet némileg kiszáradni két öntözés között. A téli hónapokban kevés vizet igényel. Páraigényes növény. Száraz, irodai helységben meghálálja, ha sűrűn permetezzük a leveleit. Tavasszal bátran metsszük vissza a kívánt magasságban, az elágazás serkentése érdekében. Nyáron kitehetjük a teraszunkra, de csak olyan helyre, ahol ha nem éri erős napsugárzás. Jól alkalmazkodik a különféle környezeti körülményekhez, legfőbb ellensége a huzat, erre figyeljünk oda, különösen télen. 














A sorozat jövő héten új szobanövénnyel folytatódik. Ha van kedvenced, írd meg a kedvencotthon@gmail.com címre! Ha kérdésed van a szakértőhöz (Horváth Göngyvér, tájépítészmérnök), tedd fel kommentben.

Képek forrása: alleideen.com, pinterest.com

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: